Közeleg az ősz, amikor a ruhák nehezen száradnak a lakásban!
Lassan vége a nyárnak, beköszönt a hűvösebb idő – előkerülnek a szekrényekből az eggyel vastagabb öltözetek is. Kicsit több lesz talán a csapadék, és a hőmérséklet is mérséklődik, ami természetes ugyan, de ha mosásról van szó, nem minden háztartásban lesz kedvező a helyzet.
A szabadban teregetni nem feltétlenül lesz ideális, de van, ahol ez eleve nem is adott. A lakáson belül pedig jelentősen megemelkedik a ruhák száradási ideje. Ráadásul ez idő alatt sokszor még dohosodnak is, így nem lesz éppen kellemes viselet belőlük.
Ilyenkor gondolkodnak el sokan azon, hogy talán mégsem olyan felesleges dolog a háztartásban egy kiváló minőségű Miele szárítógép. Sőt, nagyon is hasznos, és nemcsak az őszi hónapokban, hanem télen és az év többi időszakában is.
Ősszel és télen igazi kihívást jelent a ruhaszárítás…
Azonban a jó hír az, hogy könnyen megoldást hozhat egy jól megválasztott gép, ami valódi segítséget nyújt, és nem csupán kényelmi eszköz. Egy pulóver akár 3 nap után is vizes lehet még, ha a nyirkos, párás szobában teregetjük ki. Nem is beszélve a szagáról, ami rendkívül bosszantó tud lenni.
Hatékony, energiatakarékos és kényelmes megoldásra van tehát szükség, amivel még időt is spórolhatunk, hiszen nem kell fáradozni a teregetéssel. Pontosan ezt nyújtják a Miele szárítógépek: gyors és kíméletes szárítást a ruháknak, mindezt gazdaságosan. Meg kell említenünk azt is, hogy hosszú távon biztosítanak segítséget, mivel a Miele legalább 20 évre tervezi háztartási gépeit.
A korszerű szárítógépek sok funkcióval rendelkeznek
A modern szárítógépek olyan segítséget nyújtanak a mindennapokban, ami jelentősen megkönnyíti a házimunkát. Mellette több időnk marad hasznos dolgokra vagy épp a szórakozásra, és még az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. Nézzünk meg néhány kiváló funkciót!
A Miele Nova Edition szárítógépek a 49 perces QuickPowerDry programmal gyors és kíméletes szárítást tesznek lehetővé. A WoolDry program a gyapjú gyengéd kezeléséhez járul hozzá.
A hőszivattyús technológia alacsony hőmérsékletei még a kényesebb textíliák szálait is megkímélik. Ráadásul ezeket a gépeket nemcsak kiváló teljesítmény, de maximális energiahatékonyság is jellemzi.
További hasznos funkciók
A Miele T1 típusú szárítógépek EcoSpeed technológiája gyors és tartós ruhaszárítást kínál. Az EcoDry funkcióval együtt alkalmazva pedig akár 20 percet is nyerhetünk vele még teljes töltet esetén is. Arról nem is beszélve, hogy mindezt minimális energiafogyasztás mellett.
A HygieneDry szárítási fokozat eltávolítja a baktériumok és vírusok közel 100%-át. A DryCare40 programmal megszáríthatunk minden 40 fokon mosható anyagot. A Steam-Care-rel pedig akár felére lehet csökkenteni a vasalási időt.
Különösen kényelmessé teszi a kezelést a bizonyos modelleken fellelhető nagy és színes M Touch Pro kijelző. Természetesen ezzel nincs vége a praktikus funkciók sorának. A választásnál érdemes figyelembe venni például, hogy hány fős a háztartásunk, mekkora és milyen jellegű hely áll rendelkezésre, és hogy nekünk mik az igényeink a gép működését illetően.
hírek innen, onnan
Toronymagasan a legjobb ital, ami a vastagbelet megpucolja, belöki a fogyást és finom az íze is. 10 kiló is lemehet vele
Egy egyszerű ital, ami tisztítja a tested és segíti a fogyást!
„Lelőttem egy betörőt.” – saját barátnőjével végzett a 25 éves férfi
Két vádat is emeltek a fickó ellen.
"Hova tűnt Pintér Sándor?" – a parlamentben hiányolták a belügyminisztert
Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője a parlament hétfői üléséen azt mondta: Pintér Sándor "egyszerűen eltűnt", mióta a...
Videón a Magyarországot letaroló ítéletidő: jégeső csapott le több helyen
Novemberhez képest szokatlanul intenzív viharrendszer söpört végig Magyarországon. Elsősorban az északnyugati országrészben hullott...
Öt helyett 20 év: drasztikus bevándorlási szigorítás érkezik Londonban
A menedékjogi kérelmek elbírálási rendszerének jelentős szigorítását tervezi a munkáspárti brit kormány. Shabana Mahmood...
Miniszterelnöki biztos lesz felelős a nevelőszülői rendszerért
Kardosné Gyurkó Katalin kinevezése a hétfő esti Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Életre kelt az ókori Róma és most digitális atlaszon járhatjuk be a birodalom lenyűgöző útvonalait
Több százezer kilométert járhatunk be egy online itiner segítségével.
Extrém és abszurd választási csalások, amik ma már fapadosnak tűnnek
Fantomszavazó tömegek, urnatömés és mániákus sorozatvoksolók terítéken.
„Egy tünemény volt és olyan fiatal” - Borzalmas tragédia: Hajóra csalták, majd megölték a 21 éves lányt
A lány halála az egész közösséget sokkolta.
Újabb fordulat történt ByeAlex botrányában: mutatjuk a részleteket.
A hírek szerint ByeAlexet nemrég kihallgatták.
Elhunyt az országunkban is sikeres sorozat színésze
A népszerű krimisorozat közkedvelt tehetsége 58 éves volt.
Letartóztatási hullám indult az isztambuli halálos ételmérgezés nyomán
Tizenegy embert vettek őrizetbe a török hatóságok az Isztambulban történt mérgezés ügyében, amely során egy turistaként ott...
Sport
Csernus Imre: Kib*sznám a válogatottból az összes mentálisan alkalmatlan sztárt
Inkább kudarckerülők, nem sikerorientáltak a magyar labdarúgók.
Az ír szövetségi kapitány elmondta, mi volt a magyar válogatott veszte
Ahogy arról is beszélt Heimir Hallgrímsson, hogy minek köszönhető az írek továbbjutása.
Minősíthetetlen hangnemben beszélt Szoboszlairól a korábbi ír válogatott
Kevin Doyle, korábbi ír válogatott labdarúgó az ír közszolgálati csatorna szakértőjeként követte a magyar–ír vb-selejtezőt (2–3). A győztes gólnál pedig magából kikelve, „liverpooli k*csögnek” nevezte S
Ez a hír letörölheti a könnyeket Szoboszlai Dominik arcáról
Fabrizio Romano rántotta le a leplet.
Így ünnepelte a Ferencváros vezetőedzője az ír válogatott drámai győzelmét
Robbie Keane mikrofont ragadott.
Az ír válogatott hőse elárulta, mi okozta a magyarok vesztét
Ez a siker még a portugálok ellen aratott győzelmet is felülmúlta számára.
Szoboszlai Dominik nem hallgat tovább: Ezzel még tartozunk nektek.
A magyar válogatott helyett az ír ünnepelt a Puskás Arénában.
Az írek Szoboszlait nagyon csúnyán kinevették, pedig Cristiano Ronaldóhoz hasonlították
A magyar válogatott csapatkapitányának első félidős gólörömét vették elő az interneten.
A gólszerző szerint Rossi és Szoboszlai az öltözőben is csak kereste a szavakat
A csapat hangulatáról beszélt a magyar gólszerző.
Szoboszlai Dominik megtörte a csendet a fájdalmas vb-selejtezős mérkőzés után
A közösségi médiában üzent a szurkolóknak.
Gyerekeit vigasztalta a 35-szörös válogatott futballista az írek elleni kudarc után
Nehéz volt a hazaút a Puskás Arénából, miután elúszott a vb-kijutásról szőtt álom.
A 87 éves ír fanatikus a Podmaniczky téren itta le magát eszeveszett örömében
66 éve kíséri kedvenceit a világ minden tájára.
Bulvár
Ez a nadrág váltja fel a farmert idén télen – öltöztet és kényelmes viselet
Jobb, ha kicsit félreteszed a farmert és erre a nadrágra váltasz a mostani szezonban. Csak egyszer kell felvenned, és máris beleszeretsz.
Friss értesülések Orbánék pénzügyi védőpajzsáról: nem kizárt, hogy hatalmas amerikai hitelt vesz fel a kormány
A Válasz Online forrásai szerint nem véletlenül fogalmaz elnagyoltan a kormányzati kommunikáció, egyelőre több konstrukció is napirenden van. Mi történt? Egyre világosabb, hogy milyen pénzügyi védőpajzsról állap
Kikockázták a felvételt, egyetlen magyart hibáztatnak a válogatott vereségéért, ez mindent megváltoztat
Eközben furcsa, ördögi sikoltás hallatszik, valami dimenzión túli történhetett Írország góljánál.
Hatalmas pofon a magyar külpolitikának
Donald Trump támogatását fejezte ki a szenátusi törvényjavaslattal kapcsolatban, amelynek célja az Oroszországgal üzleti kapcsolatban álló országok szankcionálása. A törvényjavaslat akár 500 százalékos vámot is
Gyakran eszel almát? Akkor vigyázz. Ezt feltétlenül tudnod kell róla.
Ha gyakran eszel almát, akkor ezt feltétlenül tudnod kell róla! A túlzásba vitt almaevés ugyanis bajokat is okozhat! Készülj, mert most sok minden kiderül, amit az almáról eddig nem mertél megkérdezni!
Ebbe a színésznőbe habarodott bele Angelina Jolie: a a világsztár állítólag több szerelmét is megcsalta vele
Az Oscar-díjjal kitüntetett hollywoodi színésznő, Angelina Jolie eddig három alkalommal volt házas, emellett pedig számos hosszabb-rövidebb szerelmi viszonyba is bonyolódott. Most felelevenítjük a híresség talán leg
Mostantól imádni fogjuk a Google Térképet
A Google folytatja mesterséges intelligencia alapú asszisztensének a fejlesztését. Most a Google Térképen van a fókusz. A frissítés, amely a következő hetekben érkezik, Androidra és iOS-re is alkalmazható lesz. De m
Hadházy: A főkertész elkotyogta, nem Orbán apja, hanem Tiborcz cége üzemelteti Hatvanpusztát
A független kéviselő szerint még jobban megdőlt Orbán meséje, „édesapja félkész mezőgazdasági üzeméről”.
Hiába tiltakoztak az orvosok, már három kórházban élesben működik az arcfelismerő rendszer
Ennek ellenére nem sikerült elindítani a jelzett időre az egységes kórházi beléptetőrendszert.
Csernus Imre: Kib*sznám a válogatottból az összes mentálisan alkalmatlan sztárt
Inkább kudarckerülők, nem sikerorientáltak a magyar labdarúgók.
Így érkezik a havazás – mutatjuk, hol fehéredhet ki a táj
Megmaradó hóra még ne számítsunk, de hétfő este már előfordulhat, hogy hópelyhek keverednek az esőbe – írja az Időkép. A hét izgalmas időjárással indul: északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, erős,
Az ír szövetségi kapitány elmondta, mi volt a magyar válogatott veszte
Ahogy arról is beszélt Heimir Hallgrímsson, hogy minek köszönhető az írek továbbjutása.
blogmorzsák
Kimbap és ttokpokki
Magyar egyetemisták készítettek koreai ételeket.
Komlós János pécsi évei
Pécs elhallgatott múltja: egy órásmester tragédiája és Komlós János ÁVH-s tiszt rémuralmának igaz története.
Megnéztük az Ozzy-dokumentumfilmet
A No Escape From Now Ozzy utolsó 7 évét mutatja be, és méltó emléket állít a Madman páratlan karrierjének.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


