Sikeres a magyarországi robotsebészeti program
Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója hétfőn budapesti sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy egy éve vezették be a technológiát Magyarországon.
hirdetés
Polgár Csaba, az OOI főigazgatójának beszámolója szerint a program indulása óta 463 robotasszisztált műtétet hajtottak végre a két intézetben. A Jahn Ferenc kórházban 236, zömében urológiai, az onkológián pedig nőgyógyászati daganatsebészeti beavatkozásokat végeztek.
A főigazgató felidézte: a magyarországi robotsebészeti program elindítását az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 1,3 milliárd forintos forrása tette lehetővé konzorciumban a két magyar intézmény számára.
A műtéti számokból látható, hogy január végére a két intézmény biztosítani fogja az uniós program 400-400 műtéti vállalását - tette hozzá.
Polgár Csaba jelezte: projekten kívül, de szeptember végén elindították a hasi sebészeti műtéteket is.
Az onkológiai intézet főigazgatója hozzátette: tervben van egy második robot beszerzése az intézethez a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) elnevezésű program forrásaiból. Ezt a berendezést a mellkassebészeti központban alkalmaznák.
A szakember jelezte: ha a kórház mind az öt területen - nőgyógyászat, urológia, hasi sebészet, fej-nyaksebészet, mellkassebészet - szeretné alkalmazni ezt a világszínvonalú technológiát, ahhoz egy berendezés nem elég.
Dobos Zsolt, a Jahn Ferenc kórház főigazgatója arról beszélt, hogy eddig a daVinci X robottal 234 urológiai és két nőgyógyászati onkológiai műtétet végeztek.
Kiemelte: a robotasszisztált műtéti beavatkozás precízebben hajtható végre, a műtéti terület képe jelentősen nagyítható, a folyamatot az operáló orvos három dimenzióban látja.
Beszámolt arról is, hogy Tenke Péter, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályának osztályvezető főorvosa Magyarországon elsőként szerzett konzolsebészeti proktori képesítést, így a magyar szakemberek itthon kaphatnak képesítést és szerezhetnek ilyen irányú vizsgát.
Tenke Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a robot segítségével műtött betegeknél jelentősen, mintegy felére csökkent a kórházban töltött idő, ezzel együtt csökken az ápolási idő, és rövidül a műtét utáni felépülési időszak.
Pozitívumként említette még, hogy kevesebb a műtéti és posztoperatív komplikáció, rövidülnek a műtéti várólisták.
Tenke Péter hozzátette: ebben az évben plusz kétszáz műtétet szeretnének elvégezni fiatal orvosokat bevonva a programba, a robotsebészetbe.
Mersich Tamás, az Országos Onkológiai Intézet Daganatsebészeti Központ hasi sebészeti osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, az intézetben a robottal onkológiai nőgyógyászati, jellemzően korai méhtestrák- és méhnyakrákműtéteket végeztek. A hasi sebészeti program három hónapja alatt negyven beavatkozást, elsősorban vastagbél- és végbéldaganatot távolítottak el a robot segítségével.
Hozzátette: a robotasszisztált beavatkozásoknál pontosabban meghatározható a műtéti terület, a hagyományosan vagy laparoszkópos úton nehezen hozzáférhető helyen is végezhető műtét, valamint a túlsúlyos betegek műtétje is viszonylag könnyen kivitelezhető.
Magyarországon még két intézetben, a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen műtenek daVinci X robottal.
hírek innen, onnan
Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját
68 éves korában halt meg Andresz Kati.
Varga vesztett, Orbán bizalmatlan - elemzők a kabinetváltozásokról
Leváltották a gazdasági kabinet éléről Varga Mihályt. Az erről szóló rendelet kedd este jelent meg. Az elemzők szerint a...
Új fejezet nyílik a vércukorszintmérésben
Figyelemre méltó új eszközt mutattak be: nincs többé szükség szúrásra, ez a gép anélkül is képes megmondani a vércukorszintünket.
Meghalt Andresz Kati
A színésznő 68 éves volt.
„Tisztán művészeti feladatot látok el”
Huszonnyolc évesen a Magyar Állami Operaház első karmestere, de már három éve a Győri Filharmonikus Zenekart is vezeti. Az operai...
Merészebbé vált
A daru Németországban megtanulta, hogy a földből ki lehet szedni a krumplit, Lengyelországban a gabonatáblában is költ, nem fél az...
A költészet diadala
A magyar narancs irodalmi sikerlistája – magyar irodalom
Semmi különös
Zavarba ejtően önértelmező Harag Anita második novelláskötetének első írása.
Magyarország lehet az orosz vagyon utolsó menedéke, miután az EU-tag leszámolásba kezdett
Az Oroszország elleni szankciók állítólagos megsértésére vonatkozó, az Egyesült Államok által vezetett vizsgálatra válaszul a ciprusi...
Nagy változás jöhet a hazai biztosítóknál: sok ügyfelet érint, erre készülhetnek
Ajánlást adott ki az MNB a hazai biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és...
A gyógyfürdők is érdeklik a finn Mikulást
A finn Mikulás megszakította hivatalos magyarországi körútját, hogy néhány percre láthassa a Balaton legsportosabb óvodájának...
Újfajta Meki nyit meg Amerikában
Az első üzlet várhatóan 2024-ben tárja ki kapuit.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse
Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.
Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere
A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.
Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében
Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.
Váratlan újítással tették élvezhetőbbé a focimeccsek közvetítését
Erre nem számított senki.
Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó
Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.
Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül
Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.
Bulvár
Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István
A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.
Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről
Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Döntöttek a jogosítványszigorításról
Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Még több pénzünket szedné be az állam
Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül
A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!