Ezt olvasta már?


Szany kerékpárút hálózatát fejlesztették

Szany Nagyközség Önkormányzata település kerékpárút hálózatának fejlesztésére több mint 75 millió forintos Európai Uniós támogatást nyert. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap az elszámolható költségek 100%-át finanszírozta.


 

Szany Nagyközség Önkormányzata az Európai Uniós támogatásból a település belterületén meglévő kerékpárút két újabb szakaszát fejlesztette, mely folytatása a településen szakaszosan szétválasztott kerékpáros és közúti forgalomnak. A 75,03 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően a projekt során a Kossuth utcában meglévő kerékpárforgalmi terület kialakításának folytatása, valamint a Béke utca vasútállomásig tartó fejlesztése valósult meg.

A mintegy 1122 méteres összefüggő kerékpárút elősegíti a kerékpáros forgalom biztonságos megvalósulását a településen belül, valamint a külterületen is. A lakosok számára könnyebben megközelíthető lesz a munkahelyük, egyszerűbben és biztonságosabban elérhetők lesznek a napi életvitelhez szükséges szolgáltatások.

Szany Nagyközség Önkormányzatának kiemelt célja, hogy a beruházás valamennyi közlekedő számára biztosítsa a biztonságos közlekedés feltételeit.

A 75 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően létesült újabb kerékpárutak hozzájárulnak a fenntartható közlekedési módok közlekedési feltételeinek javulásához, a település lakosságának biztonságérzetéhez, a jobb életkörülményekhez és a könnyebb munkába jutás megteremtéséhez

A projektről bővebb információt a www.szany.hu oldalon olvashatnak.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elfoglaltak egy utcát, hogy drifteljenek, 80 embert tartóztattak le az USA-ban

Óriási magánakcióba kezdett egy embercsoport Dél-Karolinában, de a rendőrség hamar közbelépett és rekordszámú embert tartóztattak le,...

Extrém jelenségekre kell felkészülnie Magyarországnak – már úton az új klímatörvény

Dr. Sulyok Katalin, a civil klímatörvényt kidolgozó jogászi munkacsoport tagja elmondta, milyen területeket kell szabályozni.

Elhalasztották Ganxsta Zolee műtétjét: a vérképe és a májértéke is előkerült

Ganxsta Zolee egy Facebook-videóban számolt be arról, hogy a szerdára tervezett csípőműtétjét egy héttel elhalasztották. A rapper a...

Elképesztő, mit találtak a vendéglátóhelyeken

2 tonna élelmiszert vontak ki.

Ha ezt elmulasztod, búcsút mondhatsz a vadkártérítésnek

A betakarítás közeledtével fogynak a vadkárt szenvedett gazdálkodók lehetőségei: az állomány learatása után már rendkívül nehéz,...

Masszív támadás zúdult Oroszországra: egész éjjel harcoltak a védelmi erők

Kifejezetten intenzív ukrán támadás érte az éjjel, hajnalban Oroszországot: 448 drónt lőtt le az orosz légvédelem pár óra alatt.

Szijjártó haveri alapon osztogatta a külügyes pozíciókat, nevetségesen sok diplomatát nevezett ki pályázat nélkül

Jó ismerősök és futsalos haverok kaptak pozíciókat a külügyben. Szijjártó csak az utolsó négy évében majdnem ezer diplomáciai...

Szembeszáll a mesterséges intelligenciával az Apple, megvédi az iPhone-os képeket

Az Apple saját azonosítót fejlesztett ki, hogy bárki igazolni tudja, egy adott fényképet ő készített az iPhone-jával.

Az új madridi pálya Monumental kanyarja lehet a legkeményebb az idei Forma-1-es naptárban

Pénteken gurulnak először pályára a mezőny tagjai a vadonatúj madridi versenypályán, annak tizenkettes kanyarja, a Monumental viszont már...

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók

A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból

Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Bulvár

Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében

Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban

„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip

Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor

Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat

39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után

Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először

Válik a magyar szépségkirálynő és olimpiai bajnok férje: közel 20 év és 2 gyerek után szakítottak

Dammak Jázmin és Hosnyánszky Norbert két gyermek és közel 20 közösen eltöltött év után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.

Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten

Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.

Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk

A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.

Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás

Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.

Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban

Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

blogmorzsák

A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz

Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.

Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?

Ha nincs, az ezeket okozhatja.