Ezt olvasta már?

Hosszú várólista: Egyre több a rákbeteg és egyre később kapnak időpontot

Magyarországon 2021-ben összesen 30 593 rákos beteg hunyt el a KSH adatai szerint, ez azt jelenti, hogy 100 000 magyarból 315 rosszindulatú daganatos betegség miatt veszte...


Szijjártó Péter: új világrend van kialakulóban

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.


hirdetés


Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk - jegyezte meg a külügyminiszter.

Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez - szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. "Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este" - tudatta a külügyminiszter.


MTI







0
0

hírek innen, onnan

Holtan találtak egy oroszbarát volt ukrán parlamenti képviselőt Moszkva közelében

Feltehetőleg az Ukrán Biztonsági Szolgálat végzett a 46 éves politikussal.

Mery Streep egyetlen szépségtitokra esküszik: az orvos is ezt tanácsolja

Fiatalos ragyogásának és üde bőrének köszönhetően Meryl Streep egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy hetvenes éveiben járó hölgy....

A fél országot ellepte a hó, de még nincs vége

Európa nyugati és középső részei fölött ciklonrendszerek találhatóak, melyeknek köszönhetően arrafelé általában felhős,...

Nem mértek még ilyen meleg őszt Magyarországon az elmúlt 122 évben

Mindhárom őszi hónap átlaghőmérséklete magasabb volt.

Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért

Azt is megmutatta lapunknak, melyik a kedvenc képe Tündéről.

Gyászol az egész sztárvilág: meghalt a Groovehouse harmadik tagja

Elképesztő tehetség távozott tőlünk, sajnos idő előtt.

Már a Hamász gázai övezeti vezetőjének házánál van az izraeli hadsereg

Az izraeli csapatok a Gázai övezet déli részében található Hán-Júnisz központjában, házról házra haladnak előre, és harcot vívnak...

NATO-csatlakozás előtt: kinyitotta Svédország a kapukat az USA-nak

Svédország védelmi együttműködési megállapodást írt alá Washingtonnal, amely hozzáférést biztosít az Egyesült Államoknak a...

5 trendszín, ami a következő hónapokban uralja a stílusos nők ruhatárát

Ezeket a színeket vétek lenne kifelejteni a farmeros szettekből a téli szezonban!

Hogyan lehet enyhítheti a fülfájást otthon? Ezt teheti, amíg el nem jut orvoshoz

Bármi miatt is jelentkezik a fülfájdalom, egy biztos: úgy fáj, hogy azonnal el szeretnénk mulasztani. Mit tehetünk?

Mire jó a mágnesezett víz? Erre itt biztosan.

Érdekes eredményeket igazolt a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálata.

0

Sport

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

Csalás az egész női kézilabda-vb?

Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Rengeteg gól és őrületes fordulatok: a 97. percben dőlt el az Arsenal bajnoki meccse

Ennél drámaibb forgatókönyvet nehezen lehetett volna elképzelni.

Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere

A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.

Ezekkel az ellenfelekkel találkozik a magyar válogatott a női kézi-vb középdöntőjében

Onnan majd az első két helyezett jut az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe.

Három gólt lőtt a magyar válogatott focista a Nemzetek Ligája-meccsen - videó

Tavasszal a legmagasabb osztályba jutásért játszhat majd a csapat.

Az érintettek tagadnak, mégis egyre dagad a botrány a Mercedes csapatfőnöke körül

Toto Wolff bizalmas információkat kaphatott az idény közben.

0

Bulvár

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István

A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Döntöttek a jogosítványszigorításról

Egyelőre nem vezetnek be új szabályokat, a sofőrök önértékelésében bíznak az uniós miniszterek.

Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg

Még több pénzünket szedné be az állam

Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik ut

Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül

A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.

Fontos változások jönnek a patikákban

A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.

0