„Kerékpárosan szép az élet!”
Birtokba vették a gyerekek és családok a Bátaszék-Alsónyék közötti kerékpárutat
Alsónyék Önkormányzata 277 millió forintot nyert európai uniós forrásból (TOP-3.1.1-15-TL1-2016-00006) „Alsónyék-Bátaszék települések közötti kerékpárút kiépítése” című projekt megvalósításához. E kapcsán szerveztek, elsősorban gyerekek és családok számára szemléletformáló eseményt.
2018. december 18-án adták át a Bátaszék és Alsónyék közötti kerékpárutat. Akkor Fehérvári tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke többek között azt mondta, „A kerékpárút hasznáról szólva elmondta, hogy a munkába járást, az egészség megőrzését, a környezet védelmét és még a kikapcsolódást is szolgálja„.
A beruházást követően, 2019. január 5-én gyerekek és családok részére, a Bátaszéki Nagycsaládos Egyesület közreműködésével szemléletformáló eseményt szerveztek. A nagy havazás és hideg ellenére kerékpározó családok a bátaszéki SPAR-parkolóból az alsónyéki Művelődési Házig kerekeztek, akiket helyi polgárőrök kísértek a célig, ahol különböző programok várták őket: elsősegély és KRESZ-bemutatók és oktatás után Szilas Miklós gyermekműsorát hallgathatták végig „Kerékpárosan szép az élet!” címmel.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az esemény előtt Dózsa-Pál Tibor, Alsónyék polgármestere hangsúlyozta, a két település egymásra van utalva, ezért külön öröm, ha olyan utak épülnek, amelyek összekötik Bátaszéket és Alsónyéket. – Még inkább örömteli, hogy mostantól a gyerekek és családok is biztonságosan tudnak kerékpározni az új úton – tette hozzá a polgármester.
– A kerékpárt pedig csak szabályosan és biztonságosan szabad használni – ezt már Bátaszék polgármestere mondta a javarészt gyerekekből álló hallgatóságnak. Dr. Bozsolik Róbert a kerékpárút kapcsán kiemelte, reméli, a jövőben folytatódnak a térségben a fejlesztések, és akár a kerékpárutak is.
Alsónyék Önkormányzata 277 millió forintot nyert európai uniós forrásból (TOP-3.1.1-15-TL1-2016-00006) „Alsónyék-Bátaszék települések közötti kerékpárút kiépítése” című projekt megvalósításához. E kapcsán szerveztek, elsősorban gyerekek és családok számára szemléletformáló eseményt.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, európai uniós forrásból valósult meg.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Három év eredményét viheti el az agrárium több száz milliárdos vesztesége
Drámai, 500–600 milliárd forintos veszteség rajzolódik ki az idén a mezőgazdasági vállalkozásoknál a MOSZ szerint. A szervezet úgy...
Verebes István az elkerülhetetlen végről beszélt, felkészült az elmúlásra
Sokkoló őszinteséggel számolt be az életéről a 78 éves Verebes István: a népszerű színész-rendező nyíltan beszélt az elmúlás...
Karácsony Gergely: a Magyar-kormányt is beperli a főváros, ha kell
A főpolgármester megismételte, hogy nincs vészforgatókönyv.
Mindig fázik a keze és a lába? Nem csak a hideg lehet az oka
Ha mások kellemesnek érzik a szoba hőmérsékletét, ön mégis jéghideg kézzel vagy lábbal ül a helyiségben, nem feltétlenül egyszerű...
Most jön az igazi fekete leves a Huaweinek
A kínai céget többek közt amerikai vállalatok technológiájának ellopásával vádolják.
Cáfolták, de Orbán Viktort nem akadályozta meg abban, hogy terjessze a III. Károlynak küldött ajándék lovak visszaköveteléséről szóló álhírt
A volt miniszterelnök az Üvegtigris 3 „Itt mindenki hülye? Itt? Mindenki!” jelenetét osztotta meg, de a hülyeség minden jel szerint az...
Dick Advocaat nemzeti hős lett Cuacaón, új szerződést is kapott.
Közel 80 évesen is folytatta a rutinos holland tréner...
A 2000-es évek elfeledett csatárai, akik anno termelték a gólokat
Nem az a lista, amelyen ott van bármelyik Ronaldo, de garantáljuk a nagyon magas nosztalgiaszintet. Mert olyan neveket gyűjtöttünk össze,...
Gyanúsan közel csapódott be egy orosz drón Zelenszkij repülőgépéhez
Az eset Moldovában történt.
Szijjártóék közel ezer esetben maguk jelölték ki, hogy ki, hol legyen diplomata
A legnépszerűbbek közé tartozó külügyi szolgálati állomáshelyek esetében még inkább a kijelölések felé dőlt a mérleg.
Fejenként 5000 dollárt ígért Trump az amerikaiaknak, de van egy feltétele
Donald Trump szerint az Irán elleni háború akár a novemberi félidős választásokig is elhúzódhat, miközben az amerikai elnök 5000...
Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..
Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók
A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
Felrobbant a spanyol sajtó, kiszivárgott, melyik lesz Lionel Messi új csapata
Bevásárol az argentin zseni.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból
Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Alexis Mac Allister őszintén beszélt Iraoláról, ezzel el is dőlt a Liverpool-sztár jövője
Levan nyűgözve az új mestertől.
Bulvár
Két légiutaskísérő is meghalt, miután egy apró állat elbújt a repülő fedélzetén
Két repülőtéri alkalmazott veszítette életét Frankfurtban, miután egy landoló repülőgépből kiszabadult fertőzött szúnyog megcsípte őket. A ritka tragédia szomorú módon mutatja azt, hogy milyen veszélyes lehet
Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében
Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban
„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip
Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor
Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat
39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után
Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először
Válik a magyar szépségkirálynő és olimpiai bajnok férje: közel 20 év és 2 gyerek után szakítottak
Dammak Jázmin és Hosnyánszky Norbert két gyermek és közel 20 közösen eltöltött év után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.
Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten
Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk
A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.
Felmentették állami állásából a felszámolóbiztost, aki Tiborcznak adta el a kétmilliárdos kölcsönön vett részvényeit
Mike Ferenc volt a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. fb-elnöke.
Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás
Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.
Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban
Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo
blogmorzsák
A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz
Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.
Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?
Ha nincs, az ezeket okozhatja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


